Kétségkívül az évtized egyik legnagyobb vihara tört ki éjjel, s tartott délelőtt is, alapos beázásokat okozva. Kora délután abbamaradt az eső, aktivizálódtak a kutyasétáltatók, ekkor felhívtam kolléganőmet, megkeresendő a Kőkertet. Épp szilvalekvárt készített, de félóra múlva írta, hogy elindult, így én is, mountain bike-kal. A vasúti töltés mellett tó keletkezett, fényszóróig merültek bele az autók, hát kerültem. Az Északi Összekötő Vasúti Híd budai hídfője környékén már hiába kerestük a Római-parti Kőkertet, ahol tavaly ősszel/télen egy ötvös partmenti kavicsokból és uszadékfából installációkat készített, vagy az áradás mosta el, de leginkább a tévéműsor kapcsán ideszabadult trollok tették tönkre nyomtalanul. Csak vadkacsák voltak a terepen, de dögivel. Irány hát a Gázgyári lakótelep! Mini-skanzen jelleggel terül el az aquincumi romok és a Duna között, a XX. század eleje óta. Véletlenül találtam rá, a Pók utcai posta és az Auchan között sétálva... persze rémlett, hogy ott van, de hogy milyen szép, arról fogalmam sem volt. Átmenő forgalom nincs, így teljesen békés és meghitt. Ráadásul, bár induláskor erősen benne volt a pakliban, hogy újra elered az eső - kisütött a nap, íme az élet apró örömei...

A K-híd (a fémszerkezet rácsozata alapján nevezik így) hepehupás járdáján gurultunk át az Óbudai-szigetre, amely egy szintén békés, jobbára valószínűleg bennszülöttek által látogatott (az augusztusi Sziget Fesztivált és egyéb rendezvényeket nem számítva...), jócskán erdős park, a szentendrei HÉV Filatorigát megállójához közel . Nyugi van és a parton kagylók. Általános iskolában számháborúztam is itt, középsuli után a fűben készültem a felvételire, EstFM-et hallgatva. Kifelé jövet felfedeztük a világtól elrejtett Hamvas Béla sétányt, ahol beszélgettünk az anyagi források terén kihívásokkal küszködő, überkedves őslakosokkal és játszottam ragyogó állapotú fehér kölyökcicájukkal, akinek azt a zöld macskatápot veszik, "whisky vagy mi a neve" :) Óriási respect nekik!